A második kerületben látható emlékmű egykoron a budai várban állt. Pontosan a Szentháromság téren, a Mátyás-templom előtt, ott ahol most a tér nevét adó valamivel nagyobb, és díszesebb barokk kompozíció látható. Az eredeti emlékmű születése az 1691-es pestisjárványhoz kapcsolódik, amikor is a budai polgárok fogadalmat tettek, hogy a ragály elmúltával szentháromság-szobrot állíttatnak. A hálából emelt mű elkészítésével két itáliai mestert, Bernardo Ferettit, és Venario Ceresolat bízták meg. A nehéz pénzügyi viszonyok közt azonban akadozott a munka, és gyűjtést is kellett szervezni. Az adományozók közt volt I. Lipót és felesége, Eleonóra királyné, József trónörökös és Károly királyi herceg is.
A szobrot 1706-ban szenteltek fel. Ám 1709-ben újabb pestisjárvány tört ki, ezért a budai polgárok megfogadták, ha túlélik, még az előzőnél is pompázatosabb szoboregyüttest állíttatnak Isten dicsőségére. Az eredeti alkotást 1712-ben Újlaknak adományozták, s a korábban Felsővásárnak nevezett térségre helyezték. Az emlékművet kezdetben, főként a hegyről lezúduló árvizek rongálták meg, ezért többször is javításra szorult. 1856-ban új kőtalapzatra is helyezték, s romantikus ízlés szerint alakították át. Mostani formájában mellékalakokkal láthatjuk. A négyszög alakú alépítményen Szent István, Szent Imre és Szent József szobra áll. Az elöl lévő fülkében Szűz Mária márványból megformált figurája látható.
A tulajdonképpeni főkompozíció, a Szentháromság csoportja, az oszlop tetején foglal helyet. Sajnos a modernebb időkben főleg a légszennyezés, és a műemlékrongálók ártottak neki. Így 1971-ben Antall Károly, 1984-ben Kovács Árpád újította fel részlegesen, míg 1991-ben Szomolányi Péter a teljes emlékművet restaurálta. A háromszáz éve felavatott műemlék egyike legrégebbi köztéri szobrainknak.